Vízszigetelésből jelesre vizsgázik a bitumenes lemez

A téli, tavaszi, majd pedig az őszi időszakokban gyakran merülhetnek fel olyan problémák, hogy a túlzott mennyiségű csapadék miatt beázások következnek vagy megindul a salétromosodás. A nedvesség mindig megtalálja az útját főleg akkor, ha nem figyelünk erre oda kellőképpen a szigetelés során. Régen erre nem is volt igazán lehetőség, de hála a modern technikai fejlesztéseknek, már biztosan nem kell tartanunk a problémától, már amennyiben a bitumenes lemez felhelyezése a megfelelő módon zajlik. Ezen termékeknek a szerepe egyértelműen a nedvesség távoltartása, de ahhoz, hogy ezt a funkciójukat ellássák, adni kell a részletekre. Első lépésben a nyers betonfelületeket fontos tisztítani, majd kellősíteni.
Ez voltaképpen egy alapozóréteg felhordását jelenti, amire jól illeszkedik, tapad a bitumenes lemez. Erre azért is lesz szükség, mert a lapok lehelyezése során előfordulhat, hogy azok elmozdulnak. Az átlapos mértékére szintén figyelni érdemes ugyanis ez tudja mérsékelni a szivárgások kialakulásának lehetőségét. Attól függően, hogy hol lesz alkalmazva a bitumenes lemez akár több rétegben történjen meg a felhordása. A magas víznyomással szemben csak így tud kellően jól szembeszállni. Az alagsorok, pincék különösen veszélyeztetettek ebből a szempontból, de a lapostetővel rendelkező építmények ugyanúgy kitettek a terhelésnek. A könnyű bedolgozhatóságot a speciális hordozóanyag garantálja.
Az alapfelület és a bitumenes lemez közötti végső kapcsolatot egy lánghegesztéssel teremtik meg. Amint ez megvan, máris következhet a hőszigetelő anyagok beépítése majd pedig a glettelés és végül a kívánt szín és forma kiképzése.