Az függőség nem játék

Legyen szó bármilyen függőségről, egyiket sem szabad félvállról venni. Hiszen pl. az alkoholizmus is nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy az életünk elkezdjen a lejtőn lefelé menni. Ha elindulunk ezen a lejtőn, akkor egyre nehezebb lesz onnan feljönni. Ezért a legfontosabb ebben az esetben is a megelőzés.

Amennyiben ezt már nem tudjuk megtenni, de szeretnénk újra függőségek nélkül élni, és ehhez hajlandóak is vagyunk segítséget kérni, akkor a Felépülők csapatát érdemes lehet megismerned.

A Felépülők saját tapasztalatból tudják, hogy az alkoholizmus mennyire káros az emberre nézve. Ők is átmentek az alkoholizmus különböző fázisain, ezért a 28 napos programjukat ezekre a tapasztalásokra alapozva hozták létre.

Ennek köszönhetően egy olyan bentlakásos program tudott létre jönni, aminek a hatékonysága 70-75%-os. Mint látható, ez, a hagyományos módszerekkel szemben sokkal hatékonyabb tud lenni.

Éppen ezért, amennyiben már próbálkoztál a leszokással és voltál is segítő csoportban, de nem találtad elég hatékonynak, akkor mindenképp ismerd meg a Felépülők programját.

Ahhoz, hogy ezen részt vehess elengedhetetlen, hogy legyen benned kellő nyitottság, őszinteség, hajandóság és tenni akarás. Ezeknek a hiányában a program nem fogja tudni elérni a kívánt célját. Ezért minden jelentkező átesik egy állapotfelmérésen.

Ennek keretén belül a szakemberek megállapítják, hogy az alkoholizmussal küzdő ember mely fázisban van éppen, mennyire hajlandó tenni a változás érdekében, és hogy tudnak-e neki valódi segítséget nyújtani. Amennyiben azt állapítják meg, hogy a jelentkezőnek nem a Felépülők 28 napos programja lesz a megoldás, mert ilyen is van, akkor sem engedik el senki kezét. Megadják azoknak a szakembereknek a számát, akiknek segíteni tudnak.

Ismerd meg a Felépülőket, ha valódi segítségre vágysz. Ha valamelyik ismerősödnek van szüksége támogatásra és útmutatásra, akkor mutasd meg neki ezt a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy ha beleteszi a kellő munkát és van elszántsága, akkor a Felépülők csapatával eléri a józanságot és hosszútávon fenn is tudja tartani azt.

Ehhez a Felépülők csapata minden szakmai tudást és segítséget megadnak. Vedd fel velük mihamarabb a kapcsolatot!

 

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük